The life of Fish / La vida de los peces

Három huszonéves chilei fiatal is megosztotta velünk a véleményét. Szerették mindhárman, és büszkék arra hogy chilei filmről van szó. Érdekes, hogy náluk sem nagyon néznek hazai alkotásokat.

Itt Chilében nem nagyon járnak az emberek chilei filmekre. Nem tudom miért, de általában azt hiszik hogy rosszak, pedig nem azok. Chile művészete nagyon jó, a chileiek igazán művészi emberek. Mindenki aki látta a filmet, szerette. Még a nagymamám is úgy gondolja, hogy ez egy nagyon jó film.
Nem tudom hogy populáris volt e, de ahogy mondtam a chileiek nem nagyon járnak chilei filmekre.
Én nagyon szerettem a filmet. Más film, nagyon más. De ha a film hangulata elragad, akkor nagyon élvezhető.

Hű Magyarország, az jó messze van Chilétől, és ti a mi filmünket szeretitek? bocsi nem hiszem el…
Szóval a filmről, ok nem fogok hazudni, elsőre elég lassú volt, legalábbis nekem, de amikor a történet beindult és a szereplők megérintettek, akkor már végig le fog kötni. Őszintén, itt Chilében a moziipar nem túl jó, de a Mint hal a vízben ezt megváltoztatta. Úgy érzem hogy ez a film egy műalkotás, és mint közönségnek csodálatos érzés volt úgy nézni ezt a filmet, hogy tudta, ez a hazájából való.
Szeretem, és nagyon szerettem. Az életem egyik nehéz szakaszában láttam, reményt adott, és megmutatta hogy létezik szerelem. Elég furcsa módon, de létezik. A film végén sírtam, nem hittem el a végét. Hihetetlen, de mégis szomorú, elég furcsán hatottak rám az érzelmek.

Amikor a film először megjelent nem volt olyan nagy szám a dolog. Néhány fesztiválon bemutatták, hiszen a rendező már elég ismert volt, jónéhány dicsérő kritikát is kapott. Érdekes hogy hogy játszik a térrel- a történetek egy délután, egy este egy házban vagy egy hotelszobában játszódnak.
Moziban vetítették a filmet,de nem sokáig. Miután nemzetközileg is elismerték, a hazai média akkor kezdte el észrevenni igazán. Néhány díj után újra bevitték a mozikba, hogy nagyobb közönséghez is eljuthasson.
Összefoglalva: először a filmszeretők fedezték fel, és miután nemzetközileg pozitív kritikákat kapott,akkor vette észre a többi ember is. Néhány embernek tetszett, néhány egyáltalán nem értette(“ nem történik semmi, csak néhányan beszélgetnek egy buliban”). Hasonló a helyzet mint ami a “The maid”el történt. Az is egy olyan chilei film volt amit addig nem néztek,amíg nemzetközileg ismert nem lett. Személy szerint… nagyon szeretem,a kedvenc chilei filmem. Nagyon szeretem ahogy Matias Bize játszik a terekkel., hasonlóan mint az “en la cama”-ban, az egész film néhány óra alatt játszódik, és az egész történet két szereplő beszélgetésén alapul.
A chilei filmgyártás más irányt vett fel a rendezők új generációjával. A legtöbb film a politikai kritikáról, és a történelemről szólt. A fiatal rendezők inkább a mindennapi élethez nyúlnak, olyan látásmódot közvetítve amire nem is gondoltunk előtte( egy szobalány életének monotonitása, egy egyéjszakás kaland története, vagy hogy mi történik akkor ha visszatérsz egy hosszú útról, és mindenki más megváltozott csak te nem)…és ennek bemutatásában Matias Bize a legjobb.